Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

Október 30-án lett negyvenhat éves a tárcavezető.
Nyitókép forrása: Facebook
Idén is együtt ünnepelte a születésnapját Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a volt válogatott focista Dzsudzsák Balázzsal, aki a DVSC-ben azért még csapatkapitányként rúgja a bőrt. A tárcavezető Facebookján megjelent fotón Szijjártó felesége, két fia, Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, külügyminiszteri biztos, és két hölgy látható.
A politikust most leginkább erről faggatták követői a TikTok-oldalán.
Itt megköszönte a jókívánságokat, elmesélte, hogy az a bizonyos fotó, ami a Facebookjára is felkerült, Etyeken készült. Majd szóba került Dzsudzsák, akiről azt mondja, amióta ismerik egymást, ott van a születésnapjain. „És most működött is, mert a hétvégén majdnem megverték a Fradit” – fűzte hozzá a tárcavezető.